HTML

Sport Lelátó

Többnyire nagyobb sportesemények elemzése szubjektíven - női szemmel

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Foci VB 2010 - Első csoportkör

2010.06.18. 01:54 Viola1984

Kicsit későn eszméltem, így a 2010-es labdarúgó VB első csoportköre már le is zajlott, mire ezt a blogot el kezdem írni. Így az első bejegyzés nem a nap, hanem az első kör legjeiről szól.

Ahogy én láttam a csoportmérkőzések első fordulóját....

Nem tagadom, nekem az első forduló mérkőzései nem azt adták amit vártam tőlük. A VB előtt egy nappal már alig fértem a bőrömbe, számoltam az órákat, hogy mikor kezdődik már. Aztán olyan semmilyen volt az egész, mindegyik csapat csak puhatolózott, megpróbált nem gólt kapni, ami persze érthető, de valahogy gólt sem akart szerezni. A Németország-Ausztrália mérkőzésig úgy tűnt, hogy két gólnál többet nem nagyon fogunk látni egyik meccsen sem. A 4-0-ás német győzelem után azt gondoltam, na  most aztán beindul a gólgyártás, főleg, mert másnap Hollandia is pályára lépett, akik pont egy héttel előtte szórták meg a mieinket hattal, előtte pedig Ghánának is rúgtak vagy négyet. Aztán egészen a forduló végéig az egy-két gólos mérkőzések domináltak, de mint már tudjuk, a második csoportkör azért több izgalmat és gólt hozott az első nap után is, így reményeim szerint ez így is folytatódik majd tovább. Na de nézzük mi is történt az első csoportkörben!

Az első csoportkör legjobb mérkőzése

Erre a címre nálam három mérkőzés volt esélyes, a német-ausztrál a gólmennyiség miatt, a brazíl-észak-korea a szép gólok és a koreaik harcossága miatt és a spanyol-svájc, mely egy igazán izgalmas meccs volt rendkívül sok helyzettel - bár ezzel a spanyolok nem sokra mentek. Végül is utóbbi lett a "győztes". Tehát az első csoportkör mérkőzése: Spanyolország-Svájc a H csoportból.

Az első csoportkör legszebb gólja

Ezen nem sokat kellett gondolkodnom, bár azért jópár szép gólt láthattunk, még akkor is, ha a termés igencsak gyér volt. Szóval a legszebb gól nálam a Brazília-Koreai NDK mérkőzésen született, mikor is Maicon kapott egy hosszúnak tűnő labdát a jobb oldalon. Azt gondolhattuk, hogy ezt vagy nem éri el, vagy már csak egy beadásra futja, de a brazil játékos nullszögből hatalmas gólt akasztott az észak-koreai kapus hálójába. Lehet kérem überelni! Az első csoportkör legszebb gólja: Maicon (BRA)

 

Az első csoportkör legnagyobb meglepetése

A legnagyobb meglepetés egyértelműen a VB cím megnyerésére esélyesnek kikiálltott Spanyolország Svájc által elszenvedett veresége volt. Fordítsuk meg a dolgot, az első csoportkör meglepetése Svájc győzelme a favoritnak tartott Európa bajnok spanyolok felett. A meccsen a svájciak egyébként kb. háromszor lőttek kapura (statisztika szerint nyolcszor), ebből született egy gól és egy kapufa. A spanyolok huszonnégyszer próbálkoztak - hiába, a svájciak védelmét egyszerűen nem lehetett feltörni. Az első csoportkör legnagyobb meglepetése: Svájc győzelme Spanyolország ellen.

Az első csoportkör legnagyobb csalódása

Mivel a Vb-n Spanyolországnak drukkolok, így most ide írhatnám, hogy kedvenc csapatom veresége volt a legnagyobb csalódás számomra. Aztán mondhatnám azt is, hogy Hollandiától ettől sokkal, de sokkal többet vártam, viszont azt is tudtam, hogy a dánok játéka főleg a védekezésen alapul. Mivel azonban a csapatok többsége erre helyezte a hangsúlyt, így az első csoportkör csalódása számomra a defenzív játék volt.

Az első csoportkör legjobb játékosa

Nahát ez jó kérdés, mert kiemelkedő egyéni teljesítményre nem is nagyon emlékszem, a sztárjátékosokról meg aztán főleg nem lehet elmondani, hogy kiemelkedtek volna csapatukból. Választanom viszont kell, így ez esetben Miroslav Klose mellett döntöttem. Mégpedig azért, mert az idénye klubcsapatában nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, azonban válogatott mezben bebizonyította, hogy tud ő gólt lőni - ha lábbal nem is mindig találja el a kaput, azért fejjel nagyon ott van. Az első csoportkör legjobb játékosa: Miroslav Klose (GER)

Az első csoportkör negatív hőse

Már az első körben láthattunk kiállítást, tizehatoson belüli kezezésért megadott tizenegyest, valamint két potyagólt is. A legpechesebbnek az angolok kapusa bizonyult, aki elképesztő szituációban kapott gólt. Az amerikai játékos térült forult úgy 20-25 méterre a kaputól, majd megeresztett egy távoli lövést, ami Green kapusnak elvileg nem okozhatott volna gondot. Ahogy azonban meg akarta fogni a Jabulanit, az kipattant a kezéből és egyenesen a kapu bal sarkába gurult. Mivel a Team USA-nak nem sok helyzete akadt a mérkőzés során, így Anglia simán nyerhette volna a meccset, ha nincs ez az óriási baki Robert Green részéről.

Az első csoportkör legjobb pasija

Ennek a kategóriának már nem sok köze van magához a focihoz, de a női nézőknek azért a focisták fizimiskája sem kerüli el a figyelmét. Az olasz csapatnak igencsak nagy a szurkolótábora a hölgyek körében, így az első csoportkör után nem is lehetne más nemzetiségű játékost megválasztani a forduló legjobb pasijának, mint egy olasz futballistát. Aki pedig nem más, mint Buffon sérülése miatt az Olaszország-Paraguay félidejében a kapuba beállt Federico Marchetti.

Az első csoportkör legextrémebb szurkolója

Ezt a címet így a Vb elején illik odaadni a házigazdák, vagyis Dél-Afrika szurkolóinak. Amely nélkül a dél-afrikai drukker nem megy futballmérkőzésre: országzászló, futballdressz, nemzeti színű fejfedő, vagy paróka, futballsál, különböző alakú, hatalmas szemüvegek és igen, a vuvuzela. A legextrémebbek: Dél-Afrika szurkolói.

Első körben akkor ennyi, később még lesznek más kategóriák, talán álomcsapat is, de bevallom, utólag már nem nagyon emlékszem az egyéni teljesítményekre, így erre most nagyon nem vállakoznék. Ezentúl jobban figyelek, és jegyzetelek :)!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sportlelato.blog.hu/api/trackback/id/tr222090456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása